Címlap Szilvásvárad
Szilvásváradi látnivalók

Szilvásvárad a Bükk h egység nyugati oldalán a tengerszint felett 345 méterre terül el. Egertől 30 km, távolságra. Autóúton Ózd, Kazincbarcika és Eger felől, vasúton Eger felől közelíthető meg. A két vasúti megállótól kb. 15 perces sétával érhetünk a falu központjába, vagy a Szalajka-völgy bejáratához. A busszal érkezőknek a Szalajka-völgyi, azaz Eger felől a második, Ózd és Kazincbarcika felől a harmadik buszmegállóban érdemes leszállniuk, ha a völgybejárathoz szeretnének jutni. A falun belüli közlekedés a kis távolságok miatt gyalogosan sem nehézkes, de lehetőség nyílik kerékpárkölcsönzésre és lovaskocsizásra is. A Szalajka-völgybe kirándulóknak az előbbieken kívül érdemes az erdei vasút csodálatos útját is kipróbálni.

Fátyol vízesés

Nagyobb mérethez kattintson a képre

 
Lipicai ménes

A lipicai ménes története a XVI. századig nyúlik vissza, mikor a Habsburg uralkodóház számára az elsőt Lipizzán megalapították.

Magyarországon 1952 óta Szilvásváradon és Csipkéskúton tenyésztik ezt a lófajtát. A fajta fejlődéséhez nagyban hozzájárult, a Bükk-fennsík hegyvidéki, köves talaja. A jelenlegi állomány 250 körül alakul, melyből Szilvásváradon 80 anyakanca és fedezőmén biztosítja a fajta továbbfejlődését.

Bővebben...
 
Fátyol vízesés - sziklaforrás - pisztrángos tavak

A szilvásváradi Szalajka-völgyben található Fátyol-vízesés hazánk egyik legkiemelkedőbb szépségű természeti ajándéka. A lépcsőszerű képződmény, melyet a karsztforrásból eredő patakok vizében megtalálható mésztufa hozott létre csodálatos látványt nyújt az odalátogatóknak. A szabályos forrásmészkő gátak kialakulása egy igen hosszú, máig is tartó folyamat.

Bővebben...
 
Milleniumi kilátó

A kilátó 2000. augusztus 20.-ra készült el, Szent István napjára. Az építmény páratlan szépségű faszerkezetével, valamint monumentális méretével emelkedik a környező hegyek fölé, mintha vigyázná e festői tájat. Tiszta napos időben, a kilátó 20 méter magas teraszáról csodálatos látvány tárul elénk, még akár a Tátra távoli hegycsúcsai is láthatóak. De a Bükk minden évszakban más-más színben pompázó domborzata, a 13 hegyvidéki falu háztetői is csodálatos élményt nyújtanak minden időben.

Bővebben...
 
Milleniumi tanösvény

Szilvásvárad belterületéről elindulva vezet a Millenniumi tanösvény a Kalapat-kilátóig. Az útvonal a könnyebb járhatóság és felismerhetőség miatt kőtörmelékkel van felszórva, valamint a közlekedés segítségére a meredekebb emelkedők kapaszkodókkal vannak ellátva. Az útvonalon három pihenőhely került kialakításra, esőbeálló házakkal, asztalokkal, padokkal. A túra minden korosztály részére könnyen teljesíthető, valamint a Bükki Nemzeti Park egész területén megszokott egységes kék sáv is jelzi a tanösvényt.

 
Szilvásvárai erdei vasut

A vasút 1908-ban kezdte meg működését, mint keskeny nyomtávú gőzüzemű erdei vasút. 1910-ben lovag Wessely Károly őrgróf Pallavicini Alfonz Károlynak adta, aki a II. világháborúig üzemeltette. A 30-as években főleg faanyag szállítására használták. Az államosítás óta a vasutat az erdőgazdaság üzemelteti, a gőzmozdonyok helyét átvették a dízel mozdonyok.

Bővebben...
 
Lovas Múzeum és Ménesistálló

Hatalmas gesztenyefák árnyékában áll, az 1860-van épült grófi ménistálló, mely alig 100 méterre található a kastélytól. Itt alakítottak ki 1969-ben Lovas Múzeumot, valamint itt láthatók a ménes legszebb apaállatai. A Lovas Múzeum bemutatja a lipicai ló történetét, a lovas élet eszközeit, valamint a fogatolás szerszámait is.

Bővebben...
 
Kerek templom

Református Kerektemplom - Klasszicista építészeti műemlék

A református egyház, a falu omladozó régi templomát 1832-ben lebontatta, és az egyházközség földesurához, gróf Keglevich Miklóshoz fordult segítségért, az új templom megépítéséhez. Részlet a gróf válaszleveléből:

Bővebben...
 
Börtön múzeum Szilvásvárad

Középkori Börtönmúzeum és Panoptikum

A kiállítás elsősorban a korszak büntetés-végrehajtási gyakorlatát mutatja be, írásos és tárgyi elemek felhasználásával és mindemellett látványos, panoptikumszerű jelenetekkel.

Bővebben...
 
Istállós kői ősemberbarlang

Aki veszi a bátorságot, és elindul a csúszós hegyi gyalogúton, mely a forrás mellől indul, az megismerheti az Istállós kői barlangot. A barlang 1911-ben történt feltárása óta többször is végeztek itt ásatásokat. A legeredményesebb feltárás egy 80 mázsás őskori tűzhely volt, mely kiemelés után a Nemzeti Múzeumba került. A feltárások során a barlangból 30-40000 éves leletek kerültek elő, melyek közül néhány az Orbán-házban megtekinthető.

 
Kárpátok Őrei

Az emlékművet 2002. november 17.-én avatták föl a Szalajka-völgyben. Az alkotást Horváth Béres János szobrász és Tóth Vásárhelyi József építész nevét jegyzi. Az emlékmű eredeti helyéül Kolozsvár szolgált volna, ahol 1915-ben Szeszák Ferenc „Kárpátok Őre” emlékművét felállították, melyet aztán számos nemzeti hagyományainkat őrző művel együtt 1918-ban elpusztítottak. A rendszerváltás után sem sikerült a szobrot az eredeti helyén felállítani, ezért került a Szalajka-völgybe.

 
Erdei múzeum

A Szalajka-völgyben gyalogosan elindulva találkozik a túrázó a Szabadtéri Erdei Múzeummal. A múzeum az egykori emberek mindennapi életébe, mesterségeikbe, munkájukba nyújt bepillantást. Sok más érdekesség mellett megtekinthető itt az egykori sodronypálya, a faszénégető, valamint a vashámor is melyben a Kerektemplom betűi készültek.

Korlátozás nélkül látogatható.

 
Orbán Ház

A múzeumot 1978-ban vásárolta meg az Egri Dobó István Vármúzeum, a nemesi Orbán családtól, akik csaknem 200 évig voltak tulajdonosai. Az épület jellegzetes példája a térség népi építészetének. A felújítás 1983-ra készült el, ekkor nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Az ide betérő turista a Bükk földtani történetét és élővilágát ismerhette meg.

Bővebben...
 


Translate

Hungarian English French German Italian Polish Russian Spanish

Hírlevél feliratkozás




  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow

Vasutas akció

Időjárás

Szilvásvárad
-5°C
Szilvásvárad -5°C


Készítette: One Online KFT.